1.Mesélj magadról. Hol laksz? Mit tanulsz/dolgozol?
Budapesten a 16.kerületben lakom Cinkotán. Ugyanebben a kerületben dolgozom kozmetikusként. Szeretem a munkámat, szeretek emberekkel foglalkozni, kívül-belül feltölteni és megszépíteni őket. Mindig a legjobbra törekszem, hogy vendégeim elégedetten távozhassanak.
Jelenleg nem tanulok semmit, de szeretnék majd letenni egy középfokú nyelvvizsgát angolból illetve a jövőben svédül is szeretnék megtanulni, mert a terveink között szerepel a barátommal, hogy kimegyünk Svédországba.
2.Mit jelent a divat a te számodra?
Szerintem a divat egy jó eszköz arra, hogy kifejezzük a személyiségünket, ízelítőt adhassunk magunkból a külvilágnak. Fontos hogy mindenképpen jól érezzük magunkat a ruhánkban és ne csak azért vegyük fel őket mert épp az a trendi vagy menő. Számomra a divat nem feltétlenül meghatározó, nem követek mindent egyből ami divatba jön. Sokszor csak ötletet merítek egy-egy irányzatból.
3.Határozd meg saját stílusod. Mi inspirál a divatban?
Nem akarom semmilyen stílusba se besorolni magam, mert azt hiszem már kinőttem abból, hogy ilyen szempontból tartozzak valahova. :) Néha szeretek sportosan öltözködni (tornacipő, farmer, pulcsi), néha pedig szeretem a nőiesebb darabokat, de van amikor a kettot kombinálom. Összességében a "sportosan laza nőies" stílus jellemző rám. :D Manapság egyébként leginkább a franciás stílus inspirál,a finom, könnyed, paszteles, púderszínű darabok. Szerintem nem az a fontos hogy melyik divatkategóriába tartozunk, hanem hogy saját magunknak legyen egy saját egyedi stílusunk ami jellemez minket.
4.Szerinted milyen a tökéletes téli ruha összeállítás?
Mindenképpen legyen jó meleg! :) Én elég fázós vagyok, úgyhogy rétegesen öltözködöm. Szerintem ciki, amikor valaki például csak a divat (vagy a fiúk) kedvéért úgy öltözik fel télen, hogy kint van a dereka. Kabátban, sapkában és sálban is lehet valaki stílusos és nőies(szexi) úgy, hogy közben nem fagy meg.
5.Merre szeretsz a legjobban vásárolni? Mik a kedvenc boltjaid?
Legtöbbször az Árkádba és a Sugárba szoktam menni, mert közel vannak. Kedvenc boltom nincs, de amiket kedvelek az a Terranova, C&A, New Yorker, H&M, Pimkie, Bershka, Tally Weil és még biztos van pár. Ezekbe általában benézek, hátha van ami megtetszik. Turiba is szoktam járni, mert sok jó cuccot lehet ott is kifogni.
6.Melyik a legkedveltebb trendster fotód, amit te töltöttél fel? Van kedvenc trendster fotód amit nem te töltöttél fel?
Azok közül amelyiket én töltöttem fel, a kedvencem talán a "Retromantic" című kép, ami egy fodrász versenyre készült. Nagyon jó hangulatú fotózás volt a barátnőimmel, akik egyben a "stáb" tagjait is alkották. A fodrász, a sminkes és a fotós profizmusa is látszik a képen, úgyhogy nagyon is élveztem a modell szerepét! :)) A trendster fotók közül nem tudnék kiválasztani konkrétan egy kedvencet, de szeretem a sminkfotókat és a minőségibb divatfotókat.
7.Mi az első dolog, amit megnézel egy másik személy ruházatán? Miért?
Amit elsőre megnézek az az összhatás, hogy a különböző ruhadarabok hogy illenek egymáshoz. Lehet extrém, vagány, visszafogott, sportos vagy nőies, ha az összkép jól néz ki. Az illető külseje passzoljon a jelleméhez, az adott ruhadarabokat tudja viselni. Nem szeretem az ízléstelen öltözködést, amikor valaki nem nézett tükörbe indulás előtt vagy nem tudja mi áll jól neki. Persze hogy kinek mi tetszik, az relatív.
8.Mesélj kicsit a gardróbodról. Mik a kedvenc ruháid? Van kedvenc kiegészítőd?
Azt hiszem én is azok közé a lányok közé tartozom akiknek tele van a szekrényük még sem tudnak mit felvenni. :D Szerintem ez tipikus jelenség. Egyébként a ruháimra általában a laza de nőies jelző a legtalálóbb. A színek közül a fekete, a fehér, a világosszürke, barna dominál a leginkább. Nem szeretem a nagyon rikító dolgokat, inkább ezeket az alapszíneket kombinálom egy két színesebb cuccal. A kedvenc ruhadarabom pl a csőfarmerem ami egy örök darab, szeretem az egyszerű fehér trikóimat, a bőrdzsekimet és a tornacipőmet. Ez az összeállítás pl tipikus én vagyok. :D A kedvenc kiegészítőm pedig egy kis púderszínű virág amit a ruhámra, a táskámra vagy a hajamba is tudok tenni, épp milyen kedvem van. :)
9.Mik a kedvenc kozmetikai márkáid? Miért?
Leginkább a professzionális kozmetikai termékeket kedvelem, amiket a kozmetikákban is használnak. Például Gigi, High-Care, Afrodita, stb csak hogy pár nevet említsek. Ezeknek a termékeknek igazoltan jó a minőségük és a hatóanyagkoncentrációjuk is nagyobb a boltban kaphatókhoz képest. Minőségi alapanyagokból nem lehet olcsó krémet előállítani, a minőséget meg kell fizetni. Mellesleg nem mindegy, hogy milyen krémet kenünk az arcunkra, csak azért ne vegyük meg, mert tetszett a reklámja és van benne Q10 meg egy csomó olyan anyag ami jól hangzik. Pont ezért érdemes krémvásárlás előtt kikérnünk kozmetikusunk tanácsát, aki előbb megvizsgálja az arcunkat közelebbről is és aztán olyan krémet ajánl ami nekünk megfelelő.
10.Miért fontos rendszeresen kozmetikushoz járni?
Mindannyiunknak fontos a szép és gyönyörű bőr. Így bátran nézünk a tükörbe és magabiztosabbnak érezzük magunkat. A tapasztalatom viszont az, hogy sokan úgy vannak vele, hogy minek kozmetikushoz járni, ha még pl fiatal az ember és nincsenek ráncai. Mindig azt szoktam mondani, hogy a problémával nem (csak) akkor kell elkezdeni foglalkozni amikor már kialakult, hanem megelőzni kell!! Ha valaki rendszeresen jár kozmetikushoz, akkor azt a bőre meghálálja! Sokkal tovább marad életteli, üde és feszesebb a bőre. Mellesleg a kozmetikus sok olyan jó tanáccsal is tud szolgálni, hogy mivel ápoljuk otthon a bőrünket (mert az otthoni ápolás is nagyon fontos!), tehát hogy tartsuk meg mégtovább az ideális állapotot. Legyünk igényesek és előrelátóak és bizonyos időközönként menjünk el a kozmetikushoz! Nem csak az arcunk lesz szebb, de egy jó szakember keze alatt a testünk-lelkünk is felfrissül, ami a mai rohanó, stresszes világban elengedhetetlen!
11.Kozmetikusként milyen szolgáltatásokkal állsz vendégeid rendelkezésére? Mit tartasz fontosnak vendégeid megszépítésével kapcsolatban?
Az általános kozmetikai kezelésektől a speciális kezelésekig sok mindenből tudnak válogatni a vendégeim. A tini és felnőtt arctisztítás, arc-és dekoltázsmasszázs, a különböző gyantázások, szempilla-szemöldök festéseken kívül van még ultrahang, arcvasalás, mikrodermabrázió(arccsiszolás), anti-age vörösboros borterápia érett száraz bőrre, gyümölcssavas hámlasztás problémás illetve ráncos, pigmentfoltos bőrre. A feszesítő kezelések közé tartozik még a vákumos arcfeszesítés ami egy kellemes gépi kezelés arcra, nyakra, szemkörnyékre és már az első alkalom után látványos. Továbbá tartós szempillagöndörítést is csinálok, amivel 2 hónapig szép ívelt marad a szempilla, mintha kispirálozták volna, valamint sminkeket is készítek igény szerint. Szeretek a vendégeim kedvére tenni, kielégíteni az igényeiket, hogy elégedettek legyenek a bőrükkel, a külsejükkel, önmagukkal!Nagyon örülök, amikor elégedetten távoznak, majd később újra visszatérnek. Fontosnak tartom, hogy a szakértelmemmel segítsem őket, tanácsokat adjak, hogy hogyan miként hozzák ki magukból a legjobbat!